Az elemi oktatás története, az iskolák megléte, állapota, színvonala Válban különös érdeklődésre tarthat számot, mert figyelemmel kísérhető, hogy Ürményi József, a Ratio Educationis szerkesztője hogyan próbálta saját birtokán a nevelés és oktatás kérdését megvalósítani.
1777. augusztus 22-én királyi rendelettel lépett életbe a Ratio Educationis (A nevelés és az egész oktatásügy rendszabálya Magyarországon és kapcsolt tartományaiban). Szerzői: Ürményi József, a magyar kancellária tanácsosa, Tertyánszky Dániel udvari levéltáros, Makó Pál volt jezsuita, Kollár Ádám udvari könyvtáros.
A tervezet főként a szükségesség és a hasznosság elvét tartotta szem előtt. Háromféle népiskola létesítését írta elő: a kisebb falvakban egytanítós, a mezővárosokban kéttanítós, a nagyobb városokban háromtanítós népiskolát kellett szervezni, 3-3 évfolyammal.
Az általános tankötelezettség elvét nem mondta ki a rendelet.
A népoktatás továbbfejlesztésére a Mária Terézia-féle reform alapjain a kormányzat II. József idején fordított a legtöbb figyelmet. A 6-10 éves gyerekek iskolakötelezettségének elvét most megpróbálták keresztülvinni a gyakorlatban is. Kimondták, hogy az iskolától távolmaradó gyermekek szüleit, a parasztokat pénzbüntetéssel kell sújtani.
A legjelentősebb változás a népiskolák számának aránylag gyors és jelentős növekedése volt. 1788-ban már mindenütt kellett iskolát állítani, ahol félóra járás sugarán belül 100 gyerek élt.
A második Ratio Educationis felhívja a hatóságokat: hassanak oda, hogy a gyerekek hat éves koruktól járjanak iskolába, aki jobb képességű, előbb is mehet, de a gyengébbek is végezzék el 12 éves korukig az előírt tananyagot. Az a szülő, aki nem iskoláztatja gyermekét, büntetés alá eső vétséget követ el.
Az egytanítós iskolákban a hittanon kívül az olvasást, az írást, valamint a falusi élet körülményeit figyelembe vevő számtant kell tanítani. De szükséges megismertetni a tanulókkal a haza alkotmánya, az uralkodó, valamint a földesurak iránt való kötelezettségeiket is.
A kéttanítós iskolákban ezen kívül megtaláljuk még az írásművek szerkesztésének tárgyát is, valamint a rajzot és az egyszerű mértant is.
A háromtanítós iskolákban már a számtan azon ágait is oktatták, amelyek a pénzügyletekben, manufaktúrákban is használatosak voltak, tanítani kellett
2
a házi gazdálkodást is. Első osztályban el lehetett kezdeni a latin nyelvet is. A tankerületek székhelyén lévő háromosztályos elemi iskolák voltak a norma iskolák, a tanítóképzés színterei.
A második Ratio néhány pontját nem tekintve, részleteiben is megvalósult a kibocsátást követő évtizedekben.
A Ratio Educationis megvalósítása Fejér megyében
Az összeírás 75 nagyobb helyet nevez meg, ahol tanítás folyik, illetve folynia kellene. Kiemelten jelöli a 3 mezővárost: Bicskét, Érdet, Mórt.
Vál mezővárossá emeléséért 1781-ben, az összeírás évében folyamodik Ürményi József, így csak az 1785-ben elkészült első népszámláláskor kerül a mezővárosok közé, bár ekkor már 9 mezőváros található a megyében. A mezővárosoknak a jelentésben a falvak közül való kiemelése azért is fontos, mert ezekben két tanítóra, két tanteremre és más tárgyak tanítására van szükség a Ratio Educationis előírása szerint, mint a kis falvakban.
Vál a bicskei járás 19 települése között a hetedik helyet foglalja el az iskolába járók tekintetében, olyan településeket előz meg, mint Érd és Martonvásár.
A felekezeti iskolák helyzete Válban
Az elemi oktatás hosszú évszázadokon keresztül az egyház irányítása alatt állt. Mivel Válban gyakran változott a földesúr személye, az ő vallása pedig mindig meghatározó volt, a katolikus és református népesség aránya gyakran változott. Egészen 1948-ig, az iskolák államosításáig a gyerekek a saját egyházuk által működtetett iskolában tanultak.
Bár a XVI. század végén Válban túlsúlyba került a protestáns hívek száma, a török hódoltság megszűnése után újra kialakulóban volt a katolikus egyházi élet. A szájhagyomány szerint a jezsuiták fegyveres erővel vették vissza a protestánsoktól az ősi katolikus templomot. Ami viszont bizonyos, hogy 1714-ben a környéken birtokos komáromi jezsuiták pénzért vásárolták meg a falut, s vele a romba dőlt templomot is, amelynek oldalkápolnájában addig a református hívők tartották istentiszteleteiket.
3
Ürményi József, aki buzgó katolikus volt, igen nagy hangsúlyt fektetett a falu fejlesztésére. 1819-24 között felépítette a mai hatalmas, kupolás plébániatemplomot, a katolikusoknak új iskolát építtetett, a reformátusoknak is biztosított házhelyet az iskola és a rektorlak számára.
A XVIII. század végén már csak fele annyi a református, mint a katolikus, XIX. század közepére a katolikusok száma már háromszorosa a reformátusoknak. Ennek oka elsősorban az volt, hogy a katolikus családok népesebbek voltak, míg a jómódú reformátusokra inkább az egyke vagy a két gyermek volt a jellemző.
A katolikus iskola
A katolikus iskolára az első utalás egy 1733-as iratban található. Ekkor a komáromi jezsuita rendház összeírást készített Fejér megyében lévő birtokainak parókiáiról. A templom állapota, a plébános jövedelmei után a tanító jövedelméről tesz említést: „A tanítónak megfelelő háza van, kertje nincs. Van két kocsi szénája,…őszi és tavaszi vetésből jövedelme,…készpénze 15 Ft… Összes jövedelme: 40 Ft 86 dénár. Illendőbb megélhetéséért meg kell ítélni neki 60 Ft-ot.”
Az 1747-es Canonica Vistatio már részletesebben foglalkozik az iskolával. Elmondja, hogy a tanító Vagyóczki István. A kegyúrtól nincs jövedelme, a hívektől kapott természetbeni járandóságának értéke 53 Ft és 2 ½ dénár. A faluban van külön iskolaterem és külön lakás a tanító családja részére.
Az adatok tehát csak arra nyújtanak bizonyítékot, hogy létezett Válon iskola, de bővebb felvilágosítást nem adnak.
Ürményi József, a Ratio Educationis megfogalmazója sokat tett azért, hogy tervei a gyakorlatban is megvalósuljanak. Válban is igyekezett az iskola és a tanító kérdését minél előbb rendezni.
4
A Ratio elrendelése után Canonica Visitatiora került sor Válban. Ebből kiderül, hogy a tanító nemrég került a faluba, józanul és példásan végzi tanítói és kántori munkáját. Képzettsége megfelelőnek bizonyult, az oktatásban mutatott szorgalma és okossága jutalmául az uradalom rendelkezése folytán néhány hetet fenn töltött a budai „normalis” iskolában. Hogy miért jött néhány hét múlva haza, nem derül ki. (Ha anyagi okok is közrejátszottak, az akkor is érthető, ha az uradalom minden továbbképzésével kapcsolatos költséget vállalt. Ugyanis jövedelmének jelentős része a kántori tisztségéből származott, és mivel nem tartózkodott otthon, ettől elesett.)
A váli tanítómesterről feljegyzi a jegyzőkönyv, hogy fél jobbágytelke van, amelyet a hívek kötelesek megművelni. Sőt 6 kocsi szénát termő rétet is kapott, ezt azonban maga köteles megmunkálni. (1793-ban már ezt is a hívek kaszáljál, gyűjtik, hordják be.)
A Ratio Educationis után Fejér megyében a szükséges népiskolák felállítása céljából elrendelt és az ifjúság nevelését és oktatását elősegítő összeírást, amelynek elkészítését a helytartótanács évről évre elrendelte, először csak 1781-ben végezték el.
A felmérésben a tanulók létszámát, vallását, nemek szerinti megoszlását jelölték. A tanítókról fel kellett jegyezni, hogy ismerik és alkalmazzák-e a „normalis” módszert.
A Válra vonatkozó részek a következők:
Katolikus fiú: 70
lány: 10
A református vallásúakról nincs adat.
Az összeírás a valóban iskolába járókat, nem az arra éretteket veszi számba, de még így is furcsa, milyen kevés a lány. Őket valószínűleg gyakrabban fogták otthon, hogy a ház körüli munkákban segítsenek, vigyázzanak kisebb testvéreikre. Az ő taníttatásukat nem tartották annyira fontosnak, eltérő volt a fiúk és lányok neveltetéséről vallott felfogás.
1793-ban Ribényi Mihály a tanító. Neve mellett ott áll: „atprobatus normalista”, az új módszerben való jártasságáról Budán, 1785-ben tett tanúbizonyságot. A magyaron kívül négy nyelvet ismert: latint, németet, horvátot, szlovákot. A Canonica Visitatioban hangsúlyozzák, hogy segédtanítóra nagy szükség lenne a filiák miatt, de Ribényi nem tart, mert ehhez semmilyen támogatást nem kap.
5
Az iskoláztatás helyzete valamelyest javult az 1794-as Canonica Visitatio szerint. Az iskola épületéről is említést tesznek: szilárd anyagból épült, minden alkalmatossággal felszerelték.
A tanulók létszáma a következők szerint alakult: a 6-12 éves iskoláskorúak száma a faluban a forrás szerint 92 fiú és 48 lány. Ebből ténylegesen 87 fiú és 34 lány járt iskolába, ami igen jó aránynak számít. Az 1781-es adatokhoz hasonlóan itt is feltűnő, hogy milyen kevés a lány. Elírás történhetett, nem tudni, miért nem vették figyelembe a többi lányt. A korábban elmondottak magyarázhatják az iskolába járók számát, de az furcsa, hogy a faluban fele annyi lány szerepel az összeírásban mint fiú. A tanulók közül 116 paraszt, 3 nemesi származású.
1818-ban Kunkel Ferenc volt a tanító. „Egészséges, példás életű, ügyessége a különböző zeneszerszámok kezelésében kimagasló”, a tanításra való alkalmassága kiváló. Budán végezte a praeparadiát, illetve itt tett vizsgát.
157 gyerek járt iskolába (159-ből!), 97 fiú és 59 lány. Egy 13 és egy 14 éves fiú is tanult még, és két ötéves is (a lányok közül hatan 5 évesek). A legtöbb a 6-9éves fiú (68), de aránylag sok a 10-12 éves is (25). A két legidősebb lány 11 éves, de 10 éves is csak kettő van. A lányok főleg 6-8 éves korukban jártak iskolába (ebben az évben 44-en). Ezek a számok elképesztően jó iskolázottságot mutatnak. A későbbi és a Fejér megyei számadatok ismeretében hihetetlennek tűnik
A felsorolt adatokból is kitűnik, hogy a gyerekeket akkor engedték iskolába, amikor kis koruk és fizikai munkára való alkalmatlanságuk miatt még nem tudtak igazán segíteni szüleiknek. A lányoknak több elfoglaltságot találtak otthon, ez az oka annak, hogy 8 éves koruk után nem vagy csak ritkán jutottak el az iskolába. A fiúk, akiknek az akkori felfogás szerint nagyobb szükségük volt a tanulásra, gyakrabban és hosszabb ideig tanulhattak. Az iskolákban a tanítás ősszel és télen folyt, amikor a mezőgazdasági munkák szüneteltek.
Az új iskolaépületet pár évvel 1818 előtt Ürményi József építette a mezőváros hozzájárulásával. 3 szobája (2 tanterem és a tanítómester lakása), 1 konyhája, istállója és pincéje volt. A két tanteremből az egyiket használták iskolai célra, így a fiúk és a lányok közösen tanultak.
6
Farkas Imre iskolája
A váli nevelésügy történetében jelentős helyet foglal el Farkas Imre, akit Ürményi József 1817-ben hívott meg váli plébánosnak. 1833-ig élt itt, majd ezután nem sokkal székesfehérvári megyéspüspök lett.
Az iskola irányításában is vezető szerepet játszott. Az ő idejéből fennmaradt 15 tantestületi jegyzőkönyv és „Üdő Rend” is. Ebből kiderül, hogy az oktatás délelőtt fél nyolctól tízig, majd délután fél kettőtől négyig tartott. Az órarend az első osztályra vonatozik, így érthető, hogy főleg az olvasás, írás (magyarul, németül, „deákul”), számolás és a hitoktatás szerepel benne.
Üdő-Rend
Ünnep és vasárnap
Reggel Délután
½ 9-9 Tanítás Szt. Mise ½ 3-3 Éneklés, litánia
Hétfő
½ 8-9 Betűzés vagy olvasás Magyarul ½ 2-3 írás kezdete
9-10 Oskola vagy Becsületes regulák 3-4 számolás
Kedd
½ 8-9 betűzés vagy olvasás Deákul
9-10 Kis Bibliázás, osztán ének Recreatio
Délelőtt Délután
Szerda
½ 8-9 Betűzés vagy olvasás Magyarul ½ 2-2 Betűzés v. olvasás németül
9-10 Kis Katechizálás, osztán 3-4 Katechismus s T.
ministratio Catecheta által
Csütörtök
½ 8-9 Betűzés, vagy olvasás Deákul
9-10 Kis Bibliázás, osztán Ének Recreatio
Pénteken úgy mint Hétfőn
Szombaton mint Szerdán
7
Tehát szigorú rend szabályozta az „oskola előtti és az oskola utáni „ imádságokat. Ünnep- és vasárnap is volt oktatás, reggel fél 9-től 9-ig, illetve délután fél 3-tól 3-ig, utána szent mise, illetve litánia. A hét hat napján volt a betűzés magyarul, latinul és németül, írás, éneklés, számolás, kis bibliázás, katekizálás, ministrálás. A kedd és a csütörtök könnyebb napok voltak, mert délután hosszú recreatiót, azaz pihenést, szünetet engedélyezett a gyerekeknek.
Az oktatás mellett a nevelés alapvető reguláit az „Illendőség, Tisztaság és Ájtatosság Törvényei a Váli Oskola Számára 1828-30” szabályozta.
A hétfői „Becsületes Regulák” tanításához a következő magyarázatot fűzi az „Üdő-Rend”: „Hétfőn és pénteken a második órában reggel, minekutánna némelly regulák a könyvből felolvastattak, kikérdeztessék a tanító által
1/ a Tisztaság, u.m. a mosdás, fésülés, körömmetszés, öltözködés, állás, járás stb. törvényei.
2/ Becsület, u.m. köszönés, kalapvetés, kézcsókolás, más házánál a koczoktatás, hazamenet a szép és rendes rendben menés stb. törvényei
3/ az Ájtatosság, u.m. a Templomba váló éneklés, vagy imádság könyvből olvasások és összetett kézzel, kivált akik az oltárnál szolgálnak: ugyanaz a templomon kívül stb.”
Az illendőség reguláit 12 pontban foglalták össze: miként kell köszönteni az idősebb embert, urat vagy asszonyságot, kinek kívánatos kezet csókolni, miként kell más házához bemenni, hányszor illik kopogtatni, mikor lehet bemenni, hogyan kell igennel és hogyan szabad nemmel felelni. Óva intették a gyerekeket a csámpás állástól, a beszéd közbeni hadonászástól, a köntörfalazástól, az elterpeszkedéstől vagy a fejlógatástól. Bár néhány szófordulat idejét múltnak tűnik, a lényeg mai napig irányadó kellene hogy legyen: pl.
„6. Ha valamit tagadni kell, miként kell mondani?
-Alázatosan engedelmet kérek, nekem úgy látszik, nem úgy vagyon…
10. Midőn beszél veled valaki, hogyan kell állni?
-Egyenesen és a két sarkamat összeállítván kezemet egyenesen lelógatva, annak, akivel beszélek szeme közé, vagy a mellyére nézve. Düledezni, támaszkodni, elterpeszkedni nem illik.
11. Ha valamit kérdeznek, miképp kell felelni?
8
-Röviden: és ha fehérrül kérdeznek, fehéren, és ha feketérül feketén.”
A tisztaság törvényei szerint nem volt baj, ha foltozott a ruha, csak rendes, tiszta legyen. Tanácsot adtak a legfontosabb reggeli tisztálkodásra, miszerint „először: kezeit, másodszor: száját és füleit negyedik ujjával, ínyét, fogait nyelvével, szája padlását jól megdörgölni, végtére kiöblíteni.” Fontos, hogy az embernek „se testén, se ruháján, úgyszintén szívén se legyen semmi motsok.”
Legtöbb pontban az ájtatosság törvényei fogalmaztattak meg, azokat is mind az ésszerűség, a józan gyakorlatiasság és belátás diktálta, emellett a regula eligazított az alapvető egyházi jelképek világában.
A plébános-pedagógus megkövetelte a szigorú tanmenet és tanrend betartását, és különös hangsúlyt helyezett az „illendőség, tisztaság és ájtatosság reguláira”. Az élet (és nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy nemcsak az iskola) sok területére kidolgozott szabályokat, ugyanis fontosnak tartotta a tudás mellett a tiszteletadást, az erkölcsös életre nevelést is. (Nem ártana napjainkban is megszívlelni néhány tanácsát!)
1825-ben írásban is gondoskodtak a filiák gyermekeinek oktatásáról: „Mivel a mellék Szent Egyházak gondja a váli pásztorhoz tartozván, a mellék helységek gyermekeit a váli tanítók kötelesek oktatni, hogy sem itthon hátra maradás ne legyen, sem azok a tudatlanság miatt számadásukat ne terheljék…ezután mind Kajászó Sz. Péteren és Tabajdon, mind Tordason legalább egy hétig gyakoroltatnak az összecsődített gyermekek egyik váli tanító által.”
A tantárgyak és a követelmények a következők voltak 1827-ben:
I.A Keresztény Tudománybul
II. A Bibliai Históriábul
Az Ó Testamentomi nevezetesebb történeteket saját nyelvökön elő beszélleni.
III. A Magyar Nyelvbül
A Betüket meg ösmérni, öszve rakni, olvasni, és az írás elejét tanulták.
IV. A Német Nyelvbül.
Szinte a Betüket meg ösmérni, és öszve rakni.
V: Az Oskolai Regulákbul
9
Az külső ájtatosság, tisztaság, és a betsület adás rendében, többnyire a Nemzeti Olvasó Könyv szerént gyakoroltattak
VI. Az Éneklésben
Az Egyházi, Deák, és Magyar leg-inkább gyakrabban előforduló Énekekben, és Feleletekben volt gyakorlások.
Az akkori Vál mezővárosban a tanév Szent András, azaz november havának 9. napján kezdődött. A nevelésügy fontosságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Farkas Imre helybéli direktor vezetésével „az ifjúság könnyebb, rendesebb és sikeresebb taníttatása okáért összve ültek” a felelősök „oskolai tanakodásra”, mai kifejezéssel tanévnyitó értekezletre. Megállapodtak a tanító jövedelmében, a tanévkezdés és befejezés idejében és az „üdő-rendben”, azaz az órarendben. Kihirdették a „kirendeltetett” könyveket és ügyeltek azok „megszereztetésére” is. Följegyezték a tanulók és a szülők nevét, s a „tisztaságra, rendre és erkölcsre ügyelő vigyázót” választottak.
Az 1834. esztendő oktatási célkitűzései a nyelvek tanítását, majd az ismeretek bővítését szorgalmazták: „A nagyobbak külömféle nyelveken való írással vagy olvasással foglaltassanak el. Ha pedig már ebben ügyesek, lehet velük Magyar Hazánk Históriájából, Geográphiájából…némely kivonatokat közölni.”
A bölcs, nagy tudású, de szelíd lelkű Farkas Imre nagyszerűen megvalósította a gyakorlati életre való nevelés elvét. Iskolájában, ahol a latin nyelvet ő maga oktatta, nemcsak a tudást tartották fontosnak, hanem a becsületes, illedelmes, az egészségre, higiéniára is gondot fordító gyerekek nevelését is. Ezzel a szülők elé is példát állított, így tehát mondhatjuk azt, hogy az egész falu ízlését, életét alakította az általa kidolgozott „regulák” sora.
A katolikus plébánia irattárában maradt feljegyzés a tanítókról is.
1822-ben új tanító került a faluba, Tillmán (Tillmány) Ferenc. November 22-én kötötte meg a szerződést a falu elöljáróival, de az esküjét csak 11 év múlva, 1833-ban tette le. A szerződés értelmében „Megfogadtuk…fél sessio szántó földeken, réten, két kapás szöllön…kívül esztendei fizetése leszen a Catholikus közösségtől váltó cédulákban 35 Ft, mely ha valamikor pengő pénz lészen folyamatban szintén állandóan megmarad. 30 pozsonyi mérő kenyérnek való búzája, 20 font hussa, ugyanannyi sója és 5
10
font faggyuja lészen. Minden vonyós marhával bíró gazda az maga trágyájából minden esztendőben két kotsi trágyát fog vinni a mester földeire. Mellyekért ő is köteles lészen hivatalát mind az iskolában, mind a templomban híven és szorgalmatossan tellyesíteni.” A szántóföld, rét, szőlő, a tűzifa „a méltóságos uraságtól kegyessen resolválva vannak”, művelését a szőlő kivételével a katolikus hívek végzik.
A jövedelem úgy tűnik, elegendő volt. Egyrészt a szántó, rét és a szőlő, melynek megművelése a hívők feladata volt, másrészt az egyéb juttatások is biztos megélhetést nyújtottak a tanítónak. Hogy ő is megelégedett a jövedelemmel bizonyítja, hogy még 1845-ben is a mezővárosban élt feleségével és öt gyermekével.
A segédtanító felfogadása is egyre sürgetőbbé vált. 1823-ban már volt segédtanító a váli iskolában ezt bizonyítja az 1845-ös Canonica Visitatio, amely tartalmazza a segédtanítóval kötött szerződést. Hoffmann Mihályt fogadták segédtanítónak, de másfél év múlva, az 1825-26-os iskolai jelentésben már nem az ő neve szerepel, hanem egy új segédtanítóé, Major Jánosé.
A katolikus plébánián található iskolai jelentésekből olvasható ki, mennyi tanuló jutott a tanítóra és a segédtanítóra. A tanítómester a felsőbb osztályokat tanította, ahova általában kevés gyerek járt (1828-ban 18; 1831-ben 45;). Ezzel szemben a segédtanítóra 1825-ben 138, 1849-ben 149, 1831-ben 112 tanuló jutott. Ez az elképesztően magas szám csak akkor hihető el, ha feltételezzük (valószínűleg nem alaptalanul), hogy a legtöbb gyerek csak alkalmanként járt iskolába.
Az 1819/20. évi jelentésből az is kiderül, hogy az akkori tanító, Potutsek József nemcsak a magyar és a német, hanem a szláv nyelvek valamelyikében is jártas volt.
Mivel a szülők valószínűleg csak az olvasás-írás, a legalapvetőbb matematikai ismeretek megtanulását tartották fontosnak, általában csak a legkisebbeket engedték iskolába, őket is elsősorban csak télen. Így nem véletlen, hogy a tantárgyak az olvasáson, íráson, számoláson kívül főleg a vallás köréből kerültek ki, bár foglalkoztak latinnal, némettel, az 1845-ös Canonica Visitatio szerint „Magyarhon történetével és földleírással is.
A jelentésekből kiolvasható létszámokat a következő táblázatba foglaltam:
11
Iskolaköteles ténylegesen járó
(fiú – lány) (fiú – lány)
1819/20 231 (159-78) 176 (125-51)
1829/30 280 (nincs adat) 167 (96-71)
1841 210 (122-88) 140 (100-40)×
1845 260 (150-110) 155 (80-75)
×Nyáron 9-25 gyerek járt összesen
A táblázatból kitűnik, hogy egyre kevesebb tanuló járt iskolába, bár ez a csökkenő tendencia nem nagy mértékű. Az 1819/20-as és az 1845-ös évet összehasonlítva az tapasztalható, hogy nőtt a lányok aránya, nemcsak a fiúkhoz képest, hanem az iskolakötelesek és a ténylegesen járók viszonylatában is. Ha összevetjük Móra Magda vizsgálataival (bővebben lsd. 4. fejezet), ami szerint a XVIII. század végén, ha az iskolakötelesek 1/3-a iskolába járt, már jónak volt mondható, akkor a fenti váli adatok miatt sincs okunk szégyenkezni. Még a legrosszabb évben is legalább a gyerekek 60 %-a legalább télen járt iskolába.
Az első magyar nyelvű tudósítás az iskoláról az 1850/51-es. Eszerint két osztályban folyt az oktatás, az iskolamester Tillmány Ferenc, segédtanítója Rainisch József. „Mindegyik jámbor és istenfélő, a mester szelíd és béketűrő. mindegyik jártas a magyar és a német nyelvben.” A 149 fiú és 140 leány nyáron „éppen nem jár”. Ennek oka „a legeltetés, melyre az ifjúság használtatik. Ez pedig egy részről az erköltsi romlottságot fölötte ápolja, úgy más részről a téli 4 hónapnál tovább alig tartó tanításnak gyümölcseit megsemmisíti. Miért is nagyon kívánatos volna, ha a magas kormány ennek orvoslására figyelmét fordítaná ’s a közjóra mielőbb intézkednék.”
Nem véletlen, hogy a negatív tapasztalatokra igyekszik ráirányítani a felettes szervek figyelmét, ugyanis két évvel vagyunk a forradalom és a szabadságharc után! Valószínűleg az udvar egy hű embere készítette a jelentést, ezért is hangsúlyozza ennek a szerinte romboló eseménynek a hatását: „Mindenütt kitűnő a szülőknek az iskolai rend elleni figyelmetlensége, a szerencsétlen forradalomnak szomorú következése.”
12
A tanulók tudását gyengének ítéli, bár a tananyag nem igazán terheli túl a tanuló ifjúságot.
Első osztályban „a keresztény hit rövid kivonata, sz. írásbéli történetek, írás és olvasás elemei, számbetű és sokszorozás táblája, egyházi éneklés” a követelmény.
A második osztályban tanulók már „közép katekizmust, szent-írásbéli történeteket bővebben; az illendősség, ájtatosság és tisztaság szabályait” tanulják. Sor kerül ekkor már „kis földleírásra és hazai történetekre” is. De az alapkövetelmény a „tökéletes olvasás, hellyes és ékes írás, számvetés négy első nemei és a társaság regulája”.
Az iskola fő támogatója az egész időszak alatt az Ürményi család. Nemcsak a tanítók, segédtanítók foglalkoztatását, továbbképzését tartották fontosnak, segítettek az iskola felépítésében, rendszeres felújításában. 1836-ban nem kis anyagi áldozattal felújították az ezután még egy évszázadig fennálló iskolaépület. Ennek részletes költségvetése, számadása, napszámoskönyve ma is megtalálható a plébánián.
A református iskola
A legkorábbi adatot a váli református iskoláról az 1721 április 8-án felvett „Tanúkihallgatási jegyzőkönyv a vaáli reformatus templomot illetőleg” őrizte meg számunkra. Ennek az iratnak (amelyben számos utalás található az iskoláról is) több részlete olvasható Biczó Pál rövid egyháztörténetében.
A jegyzőkönyv ezt mondja: „Midőn a török Bécs alól elűzetett (1683), azon időtől fogvást a hel. Confession levők birodalmában volt a templom a hozzá tartozó parókiával és oskolával együtt.”
A források meglehetősen ellentmondásosak. A falu 1683-ban, a törökök kiűzésekor valószínűleg elnéptelenedett, 1693-ban újra benépesült és ettől kezdve számítják a reformátusok, hogy a régi katolikus templom az ő kezükre került, amit fel is újítottak. Az 1721. évi tanúkihallgatás szerint 50-nél több a kálvinista gazdák száma (csak 6 katolikus!). ”Ily szép számú lakosság és kálvinistaság, mely a vármegyei népösszeírás szerint nem is volt szegénynek mondható …okvetlenül igénybe vevé papnak, tanítónak szolgálatát.”
A jezsuiták megtelepedése után (1714-től ők a falu birtokosai) viszont a református egyház számára
13
üldöztetésben eltelő évtizedek következtek. Az ellen-reformáció keretében a jezsuiták minden eszközt megragadtak, hogy a katolikus vallás visszaszerezze régi dicsőségét. Az erőszaktól sem riadtak vissza: „katonai karhatalommal a komáromi jezsuiták rendházának akkori főnöke Piculi által elfoglaltatott a templom; lelkész Diószegi Mihály, hívei segítségével a parokhia házat minden bútorától kiürítette, s sem ő, sem más, oda többé be nem bocsáttatott…ki is űzetett Vaálról a prédikátor a mesterrel együtt.” Ettől kezdve sem keresztelést, sem esketést, sem temetést nem engedélyezett a katolikus pap a prédikátornak, csak néha, ha ő is jelen lehetett. A prédikátor és a tanítómester korábbi javadalmait a plébános és a katolikus tanító kapta.
Hiába mentek egyenesen a pozsonyi diétára (1715) a reformátusok, hogy sérelmükre orvoslást találjanak, ezzel a merész tettükkel „eljátszották jogigényeiket, hogy valaha kegyelembe fogadtassanak s pártfogásba kerüljenek…még csak egy tanítómester tartására sem adatott engedély.”
Az 1781. évi türelmi rendelet után adatott csak meg az a lehetőség, hogy a reformátusok követelhessék korábbi jogaikat. Az új templom és torony megépítéséhez 1786-ban kapták meg az engedélyt és a következő évben hozzá is fogtak, sőt be is fejezték a 7 öl (~14m) hosszú, 3,5 öl széles, 2,5 öl magas imaházat. De nem elégedtek meg ennyivel, „prédikátor házat és tornyocskával együtt építettünk ’s abban harangokat is szerzettünk” Sajnos mára - egy harangot kivéve - semmi nem maradt belőlük.
Az iskola engedélyezésének dátuma 1787. január 23.
Prédikátort viszont „nem vihetnek be az oratoriumba (imaház), hanem olyan tanítót, aki a német nyelvet és a normális methodust tudja és a gyerekeket a R. Catholikusokkal elegyég oskolába tanítsa.”
Egymás után írták a kérvényeket saját prédikátorért és a katolikusoktól független saját iskola létesítéséért. Írtak a helytartótanácsnak, írtak a vármegyének, a királynak, II Józsefnek, a földesúrnak, Ürményi Józsefnek. 1789-90-ből összesen 6 levelet találtam ebben a témában. Kifogásolták, hogy a szomszéd református eklézsiák téli időben messze esnek; érvként hozták fel, hogy a református gyülekezet létszáma meghaladta az 500 főt, „pénzünk is vagyon , hogy a prédikátort és a mestert eltartsuk”.
Az iskolával kapcsolatban a legnagyobb probléma az volt, hogy a helytartótanács először az ún. mixta vagy közös iskolát erőltette, de ezt
14
sem a katolikusok, sem a reformátusok nem akarták. Ahogy kérvényükben a reformátusok igen érzékletesen hangsúlyozták: „gyermekeink sokan vagynak, kiket mi sorsunkhoz képest szükséges olvasására, írásra, számvetésre; de leginkább vallásunk fundamentumára és hitágazatira tartozunk lelkünk esmérete szerént taníttatni…ez a mixta oskolába jó móddal véghez nem mehet, sőt a különböző vallású mesterek és tanítványok között a békességet és megegyezést nem reménylhettjük.”
Ürményi Józsefet patrónusuknak tekintették, és közbenjárását kérték ügyük elintézéséhez. Támogatását meg is szerezték és ennek az elkövetkező években számos jelét tapasztalhatjuk.
Az első prédikátor-jelölt, aki mint tanító is megfelelt a követelményeknek – azaz ismerte a német nyelvet és a norma szerint való oktatást – Erdélyi Mihály volt. (Nagyszalontán született, Debrecenben fejezte be tanulmányait, német nyelvet tanulni és „a tapasztalás kedvéért” Pozsonyba és Bécsbe ment. Nagy tudású vezetője lett a váli reformátusoknak.) Igazából azzal csábították Válba, hogy hamarosan rendes prédikátor lehet.
1788-ban már külön tanítója is volt a gyülekezetnek: Szilágyi Mihály. Erdélyihez hasonlóan ő sem hivatalosan, felsőbb engedély folytán foglalta el helyét, hanem a hívek a maguk indíttatásából és felelősségükre hívták.
1790-ben vármegyei küldöttség jelent meg a faluban, mindent megvizsgáltak és jelentést tettek a vármegyénél. Két hónap múlva – 1790. április 30-án – a helytartótanács meghozta a végleges határozatot Budán: „A vaáli helv. Hitv. Lakosoknak magános vallás szabadság engedtetik, mivel a lelkek száma megvan, bírnak oratoriummal, papházal, harangokkal, tanítómesterrel és a prédikátor tartására is képeseknek lenni tapasztaltatnak.”
Erdélyi Mihály (aki már három éve Válban teljesített szolgálatot) lett a gyülekezet első prédikátora 34 éven keresztül. Mellette egymást váltották a tanítómesterek, a leghosszabb ideig (27 évig!) Szentmiklósi István tanított. Néhányuk neve és szolgálati ideje a következő:
Szilágyi Mihály 1788 Kecskemétről jött és oda távozott
Király József 1789 Kecskemétről jött és oda távozott
Zágonyi János 1789-90 Szentpéterre távozott
15
Tóth Ferenc 1791-92 Velencére távozott
Radványi János 1792-99 Gyúróra távozott
Mányoki László 1799-1800 Bécsbe távozott
Szentmiklósi István 1800-06 Bicskéről jött és oda távozott
Tinódi Mányoki László 1806-09
Szentmiklósi István 1810-31(kolerában meghalt 1831.aug.11.)
Érdekességként álljon itt az első tanítók fizetése Erdélyi Mihály lejegyzése alapján – a lejegyzés dátuma nem szerepel a forráson, de mivel 1790-1820 között volt lelkész, talán az egész korszakot szemlélteti a leírás:
„A Vaáli oskola Mesternek esztendei fizetése
1. Készpénz 20 forint
2. Kenyérnek való búza 20 pozsonyi mérő
3. Őszi vetés egy láncz. Tavaszi ugyanannyi. Ezeknek szántások, vetések, betakarítások és behordások.
4. Fél mázsa hús
5. Fél mázsa só
6. Nyólczadfél font faggyú
7. Borsra 30 kr.
8. Vajra 30 kr.
9. Halott temetés 10 kr.
10. Két öl fa
11. Bor collect a termés szerént
12. Örletés amennyi szükséges
13. Kender és káposzta földek és azok megszántása
14. Caniculáris tsirke vagy a’hellyt egy garas
15. Fűtő pénz egy garas”
A lelkész díjazása ennek körülbelül a duplája volt. Ezen kívül még nagylelkűen felajánlották a hívek a rektornak és a lelkésznek is, hogy ha a fentieken kívül még „árendálnak” (bérelnek) a maguk pénzén földeket, azt is megművelik nekik.
Tehát a reformátusok igen bőkezűen látták el tanítójuknak és lelkészüknek, főleg ha figyelembe vesszük, hogy ekkor lélekszámuk már csak fele volt a katolikusoknak. A hús, só mennyisége a duplája volt a katolikus tanító jövedelmének, külön megállapítottak számára bors- és vajpénzt, meghatározták a halott-temetésért járó díjat is. Az utolsó járandóságok (7-
16
15. tétel - a tűzifa kivételével) teljesen hiányoznak a katolikus tanító fizetéséből.
Az 1790-es szabad vallásgyakorlás engedélyezése után másfél hónappal már kérelemmel fordulnak a katolikus Ürményi Józsefhez, hogy házhelyet biztosítson a prédikátori vagy iskolaépület számára. Két nappal később Budáról meg is érkezik a válasz: Ürményi tiszttartóját utasítja a házhely kijelölésére.
Hogy mennyire jó volt a kapcsolat a katolikus vallású földesúr és a református lelkész között, mutatja az alábbi leírás is. Az eklézsia leltárában szerepelt egy pad, amit 1814-ben készítettek, és ebben fontosnak tartották az alábbi bejegyzést is hozzáfűzni: a pad „becsessé tette magát azután, hogy 1822dik esztendőbe Ország Bírája Fő Méltóságú Ürményi Ürményi Josef Úr, hallván hogy beteg vagyok: meglátogatott; szép tavaszi nap lévén éppen azon a padon kinn ülve talált. Kértem, hogy méltóztasson a szobámba velem együtt besétálni. – Nem ’úgymond, hanem ahol találtam T. Predikátor Úrt ülni, magam is oda ülök mellé, itt beszélgessünk. És egész leereszkedéssel beszélt velem egy fertály óráig. Így teszik a nagyok magokat nagyobbakká. És ezt ő Exscellenciája erántam száma nélkül sokszor megmutatta, mind maga, mind kivált Kegyelmes Asszonyunk, egész udvarával is meglátogatni, többször pedig ebédjekre hívatni méltóztattak.”
Az ezt követő évek jegyzőkönyvei csak néhány szóban tesznek említést az iskoláról: 1790-ben új fenyőfa asztalt vettek, megismerhetjük a tanító fizetését és egyéb járandóságok után olvashatunk az iskola könyveiről:
1. Népiskolai szervezet. Ára 20 kr. – két darab
2. Beszéd és értelemgyakorlat. Ára 1 új FT. Két darab.
Mind a kettőből egy darab az iskola háznál van, hova Juhász János főgondnok vitte el n.t. Nagy Zsigmond főesperes úr jelenlétében, a tanító használatára.
Egy darab pedig a paplakon van a lelkész használatára.
3. Kilencz darab Természetrajz tanulók számára eladandó s áruk az egyház pénztárába teendő.
Sajnos a következő évtizedekből kevés forrást található.
17
A váli református egyház a későbbiekben is gyarapodott. Néhány adat a későbbi évtizedekből:
Az 1840-es években a templomot, tornyot és papi házat felújították. 1852-ben a régi iskola helyett újat építettek, 1857-ben új temetőhelyet, lelkészi és tanítói javadalmi földeket kaptak az uradalomtól. 1873-ban megvásárolták a papi ház mellett lévő telket a rajta lévő házzal együtt a később építendő templom számára. 1924-ben új parókiát építettek. Az új templom, amire már régen gyűjtötte a pénzt a gyülekezet, 1929-re készült el.
1894-ben felépült az új iskola – ez már kéttantermes, tanítói lakással terveztették. József főherceg követ adományozott a szentgyörgyi bányából, Dreher Antal – az új földbirtokos – 13500 téglával járult hozzá az építkezéshez. A költségek előteremtésére a gyülekezet megadóztatta magát olyan formában, hogy az állami adójának 15 %-át mindenki az építkezés céljaira fizette.
1895. szeptember elsején megszervezik a második tanítói állást. A jegyzőkönyv szerint erre 600 korona államsegélyt kaptak.
A megmaradt dokumentumok szerint az 1898-99-es tanévben 96 hat és tíz év közötti gyermeket, 48 fiút és 48 leányt okítottak.
A református templom, mellette a volt református iskola
1948-ban összevonták a katolikus és a református iskolát és államosították.
Összegzés
Gyakran hangsúlyozza történetírásunk, hogy a Ratio Educationisok és a korszak más nevelésüggyel foglalkozó rendeletei gyakran teljesíthetetlen
18
elvárásokat fogalmaztak meg. Néhány adat tükrében mégis szerettem volna rámutatni, hogy az ország, a megye lassú ügyintése, a királyi tanfelügyelők feladatkörének felaprózottsága ellenére szűkebb pátriámban sem maradt minden csak papíron. Falvaink népiskolái is mozdultak, s ha nem is voltak mindenütt jól felszerelt iskolák és képzett tanítók, de törődni kezdtek nemcsak az iskolával, de a benne folyó munka minőségével is.
Nem sok magyar falunak volt olyan földesura, mint Ürményi József. Bebizonyította, hogy nemcsak az elméletek embere volt, hanem mindent elkövetett, hogy az általa fontosnak vélt tervek a gyakorlatban is megvalósuljanak. Ugyan a felvilágosodás embere volt, de sok mindenben már a reformkort idézi alakja. Az ország ügyei mellett mindig gondot fordított jobbágyaira is: Vált mezővárossá fejlesztette, önzetlenül építette egymás után a mezővárosi léthez szükséges intézményeket. Művelt vezetőket választott a település élére, akik biztosították azt, hogy a szellemi táplálék eljuthasson ahhoz, aki igényt tartott rá.
A Fejér megyei adatokkal összehasonlítva a korszakban igen jónak mondhatóak az iskoláztatás feltételei Válban, ha a jobbágygyerekek nem is jutottak el a felsőbb városi iskolákba. Csak Vajda Jánosról tudjuk (1827-ben született, gyerekkorát Válban töltötte), hogy őt szülei a fehérvári gimnáziumba küldték. Az ő apja az uradalom erdészeként viszont már kiemelkedett a jobbágyok közül.
A dolgozat megírásával szülőfalum történetének egy részletét próbáltam felvázolni, és Ürményi Józsefnek is szerettem volna emléket állítani. Példája, munkássága bizonyíték arra, hogy a nevelés, oktatás nemcsak egy falu, hanem egy ország előrehaladásának is záloga. Az utókornak ezt nem lenne szabad elfelejteni.
Szabó Éva
A tanulmány csak a szerző jóváhagyásával másolható vagy használható fel
